28-án reggel szokásos találkozóhelyünkről, a Művelődési Ház mögötti parkolóból indultunk útnak. 75 km megtétele után megérkeztünk Vinyére. Autóinkat itt hagyva Porva-Csesznekre kirándultunk a Cuha-völgyében. A Cuha-patak a számunkra ismertnél bővebb vízfolyású volt, így néhol nehezebben ment az átkelés. Pedig azt bizony kellett néhányszor a patak tekergőzése miatt. A „nehézségeket” megoldva erős botokat ragadtunk, hogy azokra támaszkodva könnyebben kelhessünk át. Fél órával a vonat indulása előtt meg is érkeztünk Porva-Csesznekre, így az ottani turistaház vezetőjével sikerült pár szót váltani és inni egy-egy kávét. A hölgy elmondta, hogy mennyi látnivaló van a környéken és mennyi kirándulási lehetőség. Megtudtuk továbbá, hogy a turistaház 30 fő befogadóképességű, így arra gondoltunk, hogy bizony ide táborozni is nagyon szívesen jönnénk, megéri elgondolkodni rajta mélyebben is. Mire megittuk a kávékat meg is érkezett az állomásra az erdei vonatunk, ami visszavitt minket a kocsikhoz, Vinyére. Ez után következett túránk második fele. Autóba ültünk és innen nem messze, az Ördög-réti elágazáshoz mentünk, majd folytattuk gyalogtúránkat. Kisebb eltévedés után, már viszonylag fáradozva, megérkeztünk Ördög-rétre. Tüzet raktunk, elővettük a sütnivaló finomságokat, és ki-ki szalonnát, kolbászt, hagymát, krumplit sütött. Nehéz is volt egy óra múlva teli hassal tovább bandukolni, azonban most jött még csak az igazán szép rész. Pakucs pihenő volt itt a célunk, mihez igen sziklás, vizes út vezetett, de tapasztalt túrázók lévén megtaláltuk mindenhol a járhatóbb utat.

Az autókhoz visszaérve már mindenki kellően fáradt volt, az időjárás pedig aznap is kedvezett számunkra.

Tisztelettel: Vig Edina

 


Fatal error: require_once() [function.require]: Failed opening required 'includes/xmlmenu.class.php' (include_path='.:/usr/local/php5.2/lib/php') in /web/zszk/zszk.hu/index.php on line 89